2015. június 21., vasárnap

Kürtős kalács

Egyszer, nagyon rég kaptam karácsonyra egy otthoni kürtős kalács sütéséhez való készletet. Eddig soha nem vetettem be, de minap úgy gondoltam, itt az ideje. A kerti grillen sütöttem meg. Igaz, ez volt az első próbálkozásom, de biztos nem az utolsó.
A tésztát Koronczai Magdolna: Házi pékség c. könyvben található recept alapján készítettem.

Hozzávalók: tésztához: 40 dkg finomliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 2 egész tojás, 2 tojás sárgája, 8 dkg kókuszzsír, 4 evőkanál barna cukor, negyed teáskanál só, 7 g szárított élesztő, kb. 10 evőkanál langyos tej; 1 tojás sárgája, barna cukor, kókuszreszelék

A tésztát a kenyérsütő géppel dagasztattam meg, így az összes tésztához valót beletettem, és 1,5 óra alatt elkészült a csodálatosan kidolgozott, megkelesztett tészta. A tésztának kemény fánktészta állagának kell lennie.
A kalácssütő rudakat jól be kell olajozni. Az én fáim újak voltak, így többször át kellett kenni, hiszen a fa hamar magába itta az olajat, és a kész kalács nem jött volna le róla.
A tésztából levágtam egy kis darabot, hosszú, vékony rudat sodortam belőle, majd a sütőfára tekertem. Érdemes arra figyelni, hogy a fa elején és végén kb. 1 cm-t szabadon hagyjunk. A tésztát spirál vonalban kell feltekerni a fára, pici helyet hagyva a tészták között. Amikor kérsz, az asztalon kicsit elhengergetjük, így a tészta szétlapul és összeér, betöltve a sütőfa teljes felületét. Tojásfehérjével átkenjük, cukorban megforgatjuk és mehet is a tűz fölé. Hamar megsül. Akkor jó, ha mindenhol egyenletesen karamellizálódott rajta a cukor. Forrón kókuszreszelékbe (őrölt dióba, mandulába, stb.) forgatjuk, majd kis pihentetés után lehúzzuk a fáról. Nagyon finom!

2015. június 7., vasárnap

Spárgás quiche

Hozzávalók a tésztához: 12,5 dkg vaj, 25 dkg liszt, 1 tojás; a töltelékhez: 25 dkg zöld spárga, 3 dl joghurt, 1 tojás, 5 dkg reszelt cheddar sajt, 10 dkg maradék főtt krumpli, 2 csipet só, bors, kakukkfű, szerecsendió ízlés szerint
A tésztához elmorzsoljuk a vajat a liszttel, majd hozzáadjuk a tojást, egy csipet sót és összegyúrjuk. Egy kb. 30 cm-es átmérőjű kapcsos tortaformát kivajazunk, a tésztát kinyújtjuk a megfelelő méretre és a torta aljába terítjük. Akkor jó, ha 1-2 cm magasan az oldalára is felér. Megszurkáljuk a tésztát és 180°C-on 10 perc alatt elősütjük. A spárgát megtisztítjuk és 2-3 cm-es darabokra felvágjuk.
A töltelékhez összetörjük a krumplit, belekeverjük a sajtot és a joghurtot, hozzáütjük a tojást, beletesszük a fűszereket és jól elkeverjük.
A tésztára öntünk egy kevés tölteléket, elrendezzük rajta a spárgát, ráöntjük a maradék krémet, majd betesszük a sütőbe és kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Ruccola és zsázsasalátával tálaljuk.

2015. május 30., szombat

Marcipános rebarbara-kocka

Nagyon szeretem a rebarbarát, már rengeteg mindent készítettem belőle. Ez a különleges sütemény saját receptem.

Hozzávalók a piskótához: 3 tojás, 4 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 3 evőkanál nádcukor, negyed teáskanál szódabikarbóna és borkősav, fél teáskanál kardamom por; a krémhez: 5 dl tej, 1 dl víz; 3 evőkanál keményítő, 3 evőkanál nádcukor, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál kakaópor, 5 dkg marcipán; a tetejéhez: 50 dkg rebarbara, fél dl víz, 3 evőkanál nádcukor, 2 ág friss citromfű; 4 teáskanál porzselatin

Elkészítjük a piskótát: a tojásokat egy csipet sóval habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat, a cukrot és tovább habosítjuk, majd a lisztet is beleszitáljuk, hozzáadjuk a fűszert és a szódabikarbónát, borkősavat. Egy 20x30 cm-es tepsibe öntjük, amit előzőleg papírral kibéleltünk. Előmelegített sütőben 180°C-on pár perc alatt megsütjük. A piskótát rácson hagyjuk kihűlni, lehúzzuk róla a papírt, majd kis desszertgyűrűk alját kibéleljük a tésztával, de egyben, krémes keretbe is tehetjük.
A krémhez feltesszük a tejet egy vastagaljú lábosban melegedni. Egy tálkában összekeverjük  a keményítőt, lisztet, cukrot, kakaót, ehhez hozzáöntjük a vizet és csomómentesre keverjük. Hozzáadjuk az egészet a tejhez, átkeverjük és alacsony lángon főzzük. A marcipánt lereszeljük, és azt is beletesszük. Az egész krémet addig főzzük, amíg kezd sűrűsödni.
Amikor langyos, rákanalazzuk a krémet a piskótára, és hagyjuk teljesen kihűlni.
A rebarbarát megtisztítjuk, kb. 2 cm-es darabokra vágjuk, és egy lábosban vízzel, cukorral feltesszük főni. Amik megpuhult, leszűrjük, a levet félretesszük egy lábosba. A rebarbarát elrendezzük a krémen. A főzőlevet visszatesszük a tűzre, hozzákeverjük a zselatint, a citromfüvet, és felforraljuk.
A zselatint kissé hűlni hagyjuk, majd az elrendezett rebarbarára kanalazzuk. Ügyeljünk, hogy teljesen elfedje. Pár órát tegyük hűtőbe. A keretet eltávolítva, szeletelve tálaljuk.
Ez a kocka az édes krémmel, a puha piskótával és a savanykás rebarbarával maga a tökéletes ízegyensúly!

2015. május 24., vasárnap

Kata-szelet

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt, 10 dkg kókuszzsír, 15 dkg porcukor, 1 tojás, 2,5 dl tej, fél teáskanál szódabikarbóna, 1 teáskanál borkősav; a töltelékhez: fél teáskanál vanília kivonat, 2 evőkanál kakaópor, 4 evőkanál lekvár (nálam szilva volt éppen), 3 evőkanál porcukor, 10 dkg kókuszzsír, 1 dl rum; tetejére: étcsokoládé, kókuszzsír

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 3 vékony lapot nyújtunk belőle, és sütőlapon pár perc alatt megsütjük. Kihűtjük a kész lapokat, majd az egyiket apróra törjük. Az összetört lapot meglocsoljuk a tejjel és a vaníliával. A töltelék hozzávalóit habosra keverjük, végül beletesszük az áztatott tésztát is, jól elkeverjük. A masszát két lap közé töltjük. A csokoládét kevés kókuszzsírral gőz felett megolvasztjuk és a tészta tetejére öntjük. Másnap érdemes szeletelni, addigra kellemesen átpuhul a tészta.

2015. május 17., vasárnap

Medvehagyma krémleves

Nagyon szeretem a friss, szezonális zöldségeket felhasználni az ételekhez. Így medvehagyma szezonban mindenképpen kell egy kis medvehagymás étel. Készítettem már pogácsát, töltött táskát is ezzel a fűszerrel. Most a krémleves következett.

Hozzávalók: 10 dkg friss medvehagyma, 1 evőkanál szőlőmagolaj, 2 evőkanál rizsliszt, 5 dl zöldséglé (vagy 1 bio leveskocka 5 dl vízben feloldva), só, bors; 1 teáskanál szárított medvehagyma, kevés parmezánforgács

A hagymát felszeleteljük, és olajon megfonnyasztjuk. Felöntjük zöldséglével, sózzuk, borsozzuk. Kis ideig főzzük, majd botmixerrel simára keverjük. A lisztet egy kevés levessel csomómentesen elkeverjük, visszaöntjük a többi leveshez és jól átforraljuk. Tálaláskor szárított medvehagymával és parmezánforgáccsal díszítjük.

2015. május 11., hétfő

Húsvéti fűszeres keksz

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg keményítő, 20 dkg porcukor, 20 dkg kókuszzsír, 1 tojás, tej, 1 teáskanál szárított levendulavirág porrá őrölve, 1 teáskanál szárított izsóplevél összezúzva

A zsírt a liszttel elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót is, a fűszerek kivételével. Annyi tejet adunk hozzá, hogy jól formázható tésztát kapjunk. Amikor a tészta kezd összeállni, vegyük ketté. Az egyikhez a levendulát, a másik feléhez az izsópot adjuk. Így gyúrjuk teljesen készre. Tegyük fél órára a hűtőbe. A tésztát sodorjuk nagyon vékonyra, kb. 1-2 mm vastagra, majd szúrjuk ki húsvéti figurákkal. Sütipecséttel üssük bele az ízesítésre használt fűszer nevét, majd tegyük sütőlapra. Akkor kész, ha egy picit kezd barnulni a tészta. Jól záródó dobozban hetekig ropogós marad.


2015. május 2., szombat

Céklasaláta

Maga az ötlet Jamie Olivertől származik. Valamelyik főzős filmjében láttam. Nagy kedvenc lett
azóta ez a saláta, köretként is kiváló!

Hozzávalók: 50 dkg cékla, és fűszerek, ízesítők ízlés szerint. Nálam ez rendszerint a következőket jelenti: 1 evőkanál szőlőmagolaj, 2 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál gránátalmaszirup, 1 ágacska rozmaring, 1 ágacska kakukkfű, fél teáskanál frissen reszelt szerecsendió, só; torma

A céklát megtisztítom, kisebb darabokra vágom. Egy jó darabot leszabok a grillfóliából, és egy nagyobb tálat kibélelek vele. Így sokkal egyszerűbb beletenni a hozzávalók, nem folyik mindenfelé.
Szóval belerakom a céklát, megsózom, meglocsolom az olajjal, ecettel, gránátalmasziruppal, a darabok közé rendezem a rozmaringot és a kakukkfüvet, majd megszórom szerecsendióval. A fóliát teljesen hézagmentesen összecsomagolom. Veszem a kuktámat, az aljába öntök pár centi vizet, belehelyezem a csomagot a zárással felfelé, lezárom, és hagyom, hogy a cékla elkészüljön. Kb. 30 percig főzöm. Amikor kibontom a csomagot, nincs más dolgom, mint egy tálban elrendezni, ráönteni a csodás dresszinget, esetleg egy kis reszelt tormával megbolondítani és tálalni. Ha valaki úgy szereti, vékonyra is felszelheti a megsült zöldséget.