Miután elolvasom, hogy a boltban kapható fagylaltok miből készülnek, sokszor nincs is kedvem megvenni őket. Nagyon szeretem a gyümölcsös fagyikat, de nem fűrészporból és bíbortetűből előállított ízzel és színnel, hanem valódi gyümölcsből. Valahol az interneten olvastam egy receptet, hihetetlenül egyszerűnek és gyorsnak tűnt. Kipróbáltam, és azóta gyakran készítem különféle gyümölcsökből.
A recept:
30 dkg fagyasztott gyümölcs, 5 dl hideg joghurt vagy tejföl, ízlés szerint cukor.
Egy turmixban összekeverjük a hozzávalókat, és már fogyaszthatjuk is, vagy fagyaszthatjuk, ha valaki még hidegebben szereti. Azt hiszem, ennél egyszerűbb és egészségesebb fagyi nem is létezik.
Én készítettem már meggyből, szederből, fekete ribizliből és sárgabarackból is, de kép sajnos nem készült róla, mert mire a gép a kezembe került volna, addigra mindig elfogyott a fagyi!
2013. augusztus 27., kedd
2013. augusztus 22., csütörtök
Epres bonbon

Eperszezonban készült az alábbi bonbon is.
15 dkg epret nagyon apróra törtem egy villával. 3 dkg fehér csokoládét olvasztottam vízgőz felett. A folyós, de már nem forró csokoládéhoz hozzákevertem az epret, 2 teáskanál mascarpone sajtot.
Korábban már elkészítettem a bonbon hüvelyét. 20 dkg 74%-os fekete csokoládét vízgőz felett felolvasztottam, majd temperáltam, és "kibéleltem" vele a formákat.
A megszilárdult bonbonhüvelybe belekanalaztam az eperkrémet. Hűtőbe tettem, amíg a talpához való csokoládét is elkészült. Olvasztás, temperálás után kivettem a hűtőből a félkész epres bonbonokat, elkészítettem a talpukat, és pár óra múlva már potyogtak is ki a formából.
2013. augusztus 10., szombat
Szappan íróval
Házi tejből alkalmanként készül itthon vaj, tejföl, túró. Az írót eddig nem nagyon használtam fel, de most minden kéznél volt egy újabb szappan elkészítéséhez, kísérletezéshez.
Holttengeri iszapport ebbe is tettem, mert nagyon bízom abban, hogy az iszap, különösen ez a fajta, csodát tesz a bőrrel.
Összetevők:
200 g kókuszvaj
200 g pálmavaj
100 g vaj
150 g napraforgóolaj
100 g ricinusolaj
107,86 NaOH
262,5 g író (35%)
1 ek. holttengeri iszappor, 1 tk. szegfűszeg, szegfűszeg illóolaj
Finom, illatos és ápoló szappanná vált, nagy kedvenc lett!

2013. augusztus 5., hétfő
Zöldséglepénykék paradicsomsalátával
Hozzávalók a lepénykékhez: 1 kg cukkini, 20 dkg sárgarépa, 20 dkg burgonya, 1 kisebb vöröshagyma, 2 tojás, kevés friss rozmaring apróra vágva, zsemlemorzsa, fokhagyma, só, bors, olaj a sütéshez
A zöldségeket megmostam, megtisztítottam, majd közepes reszelőn lereszeltem. Megfűszereztem, majd hozzáadtam a fokhagymát és a tojást. Amennyi zsemlemorzsát felvett, annyit tettem hozzá, de nem kell nagyon kemény masszát készíteni, csak hogy épp formázható legyen. Evőkanállal vettem ki a masszát, és kissé kiolajozott tepsibe sorakoztattam őket. Kb. 40 percig sütöttem, hogy valóban minden, a krumpli is megpuhuljon.
Paradicsomsalátával tálaltam. A paradicsomot gerezdekre szeltem, juhtúrót morzsoltam rá, majd salátaöntettel meglocsoltam.
Házi salátaöntet: ízlés szerint tökmagolajat, mákolajat, balzsamecetet, citromlevet, gránátalmaszirupot, mézet, sót öntöttem egy kisebb üvegbe, jól felráztam, és már önthettem is a salátára. Pár napig eláll a hűtőben is.

2013. augusztus 4., vasárnap
Banánturmix
A 37°C rekkenő hőségben banánt kaptam a vendégeimtől. Egy kicsit el kellett gondolkodnom, mit kezdjek vele. Ebben a kánikulában nem kívántam a banánt, és nagy sütögetésnek sem volt kedvem nekiállni. Aztán eszembe jutott, hogy télen sokszor kerül banánturmix a poharakba. Máris elképzeltem a jéghideg banánturmixot. Hál' Isten pillanatok alatt el is készül.
2 banánt összeturmixoltam 5 dl nagyon hideg tejjel. Tettem hozzá 1 kávéskanál vaníliakivonatot. A mixerrel habosra kevertem, poharakba öntöttem, tejszínnel és egy kis kardamomporral tálaltam!
El tudnám képzelni egy kis frissítő mentával is. Legközelebb biztos kerül bele!

2013. augusztus 1., csütörtök
Levendulás Sacher torta

felhasználásának.
Szülinapi tortának készült az enyém a közelmúltban. A tölteléknek a recept szerint narancslikőrnek és sárgabarack lekvárnak kellett volna lennie. Nem volt kéznél egyik sem. Kicsit módosítva angol narancslekvár, házi őszibarack lekvár és némi levendulavirág került bele. Talán jobb lett, mint az eredeti! :-)
A recept a Csupa csoki című Larousse szakácskönyvben olvasható.
Hozzávalók: a tésztához:
20 dkg étcsoki (nálam 15 dkg 74%-os csoki)
17,5 dkg vaj (nálam 10 dkg vaj)
8 egész tojás + 2 sárgája (nálam 7 egész tojás)
2 dkg kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor (nálam kevés vanília kivonat)
12,5 dkg átszitált liszt
a töltelékhez:
10 dkg sárgabaracklekvár
1,5 dl narancslikőr
(nálam összesen 10 dkg narancslekvár és őszibaracklekvár, csipetnyi szárított levendulavirág összeturmixolva)
a bevonathoz:
15 dkg étcsoki
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor (nálam kimaradt)
1,5 dl tejszín (nálam 0,5 dl tej)
1 tojássárgája
Készítsük el a tésztát. Daraboljuk fel a csokoládét és a vajat, tegyük gőzfürdőbe, olvasszuk össze őket. Válasszuk el a tojásokat. Egy habverővel habosítsuk a tojások sárgáját, majd keverjük hozzá az olvasztott csokoládés vajat. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra.
A tojásfehérjéket 1 evőkanál cukorral kezdjük felverni, amikor habosodni kezd, adjuk hozzá a maradék cukrot és a vaníliás cukrot, majd addig verjük, amíg a hab kemény lesz. A felvert hab 1/3-át és a lisztet keverjük a csokoládés masszához, majd óvatosan keverjük bele a maradék tojásfehérjehabot is.
Vajazzunk ki két 22 cm átmérőjű tortaformát. Osszuk el egyenletesen a masszát a formákban, süssük 30 percig. Vegyük ki a formából, hagyjuk kihűlni. (Én egy tortaformában sütöttem a tésztát 30 percet, majd kettévágtam.)
Készítsük el a tölteléket. Melegítsük fel a lekvárt a likőrrel. Vékony rétegben kenjük be vele a tortákat, majd tegyük az egyik tortát a másikra.
Készítsük el a bevonatot. Egy edényben olvasszuk fel a csokoládét a porcukorral, a vaníliás cukorral és a tejszínnel. Lassan forraljuk fel, majd 5 percig hagyjuk forrni. Vegyük le a tűzről, keverjük bele a tojássárgáját, majd pár másodpercre tegyük vissza a tűzre, hogy besűrűsödjön. Hűtsük langyosra.
Tegyük a megkent tortát egy kerek tálra. A bevonót öntsük rá, majd egy spatula segítségével egyenletesen simítsuk el a torta teljes felületén. Hűtsük le, a tálalás előtt 1 órával vegyük ki a hűtőből.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)