2014. július 20., vasárnap

Túrókocka ribizlizselével


Kiskegyed Konyhája 2012. április - Túrókocka mangózselével c. recept alapján

Hozzávalók: tésztához: 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 8 dkg cukor, 1 tojás, csipet só; krémhez: 4 dl tejszín, 50 dkg túró, 15 dkg porcukor, 2 csomag zselatinfix, 1 teáskanál vaníliaesszencia; zseléhez: 5 dl házi ribizliszörp (hígítva), 8 teáskanál zselatin

A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, a csipet sóval, majd hozzáadjuk a cukrot és a tojást. Összegyúrjuk, cipóvá formázzuk és folpackba csomagolva fél órára hűtőbe tesszük. A sütőt 180°C-ra előmelegítjük. A tésztát 2 réteg folpack között kinyújtjuk. A felső réteg folpackot lehúzzuk róla, majd a másik folpack segítségével beletesszük a tortaformába. Jól elegyengetjük a tésztát. Fontos, hogy az oldalára ne kerüljön, csak a tortaforma aljára. Húzzuk le a folpackot és a felesleges tésztát vágjuk le. Vakon süssük a tésztát kb.15 percig, majd hagyjuk kihűlni. A tejszínt alacsony fokozaton habosítsuk rövid ideig, majd öntsük hozzá a zselatinfixet és verjük kemény habbá. A túrót törjük át, keverjük hozzá a cukrot és a vaníliát, végül a tejszínhabbal keverjük össze a túrót. Kenjük a krémet a kihűlt tésztalapra. Kb. 2 dl ribizliszörpben keverjük el a zselatinport, forraljuk fel, majd adjuk hozzá a maradék szörpöt. Amikor már "olajosan" folyós, öntsük rá a torta tetejére és tegyük hűtőbe.

Ez nem túl édes desszert. Ha valaki édesebben szereti, a túróhoz tegyen még cukrot. A vaníliaeszencia helyett vaníliás cukor is használható. Ízlés szerint citromhéjat is reszelhetünk a túróhoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése